Kiút a krónikus fájdalomból: A neuroplasztikus fájdalom tudománya és a belső biztonság megteremtése

Sok a zaj a krónikus fájdalmak világában. Aki évek óta küzd derékfájással, migrénnel, vagy bármilyen megmagyarázhatatlan testi tünettel, valószínűleg már jól ismeri a csalódást, az orvosok széttárt karjait és a félreértelmezéseket. Talán az egyik legfájdalmasabb stigma mind közül az a sokszor hallott mondat, hogy „a fájdalom csak a fejedben van”. Fontos, hogy végre tisztán lássunk ahhoz, hogy megfelelő lépcsőfokokat tudjunk építeni a gyógyuláshoz, mert igenis van kiút!

A tudomány már bizonyított: Búcsú a tisztán mechanikus szemlélettől

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha valami fáj, akkor ott fizikailag el is tört, el is szakadt vagy „el is kopott” valami. Az elmúlt években azonban számos úttörő kutatás és nagy mintán végzett vizsgálat született, amelyek tudományos bizonyítékokkal támasztották alá a fájdalom egyre precízebb megfogalmazását és működési elvét. A fájdalom pusztán mechanikus értelmezése (azaz hogy minden fájdalom mögött feltétlenül valamilyen strukturális, fizikai szöveti károsodás áll) ma már a múlté.

Tudtad például, hogy a gerincfájdalmak nélküli emberek 64%-ának vannak porckorongsérvei, kitüremkedései vagy degenerációi? Ezek a strukturális elváltozások sokszor teljesen normálisak, olyanok, mint az öregedés apró jelei – mondhatni, „a gerinc ősz hajszálai”. Egy Svájcban végzett kutatás például kimutatta, hogy semmilyen összefüggés nincs a porckorong degenerációi és a hátfájásos panaszok között. Még meglepőbb az a 15 klinikai vizsgálatot felölelő metaanalízis, amely rámutatott: a krónikus fájdalom kezelésében gyakran nincs statisztikailag szignifikáns különbség a valódi sebészeti beavatkozás és a placebóként (sham) elvégzett „műtét” között.

A Boulder Back Pain Study: Amikor a PRT újraírta a szabályokat

A neuroplasztikus (tehát nem strukturális károsodásból eredő, hanem az idegrendszer téves riasztásán alapuló) fájdalom gyógyításának egyik legfontosabb mérföldköve a Boulder Back Pain Study, amelyet Yoni K. Ashar, Alan Gordon és Dr. Howard Schubiner vezetésével végeztek, és a JAMA Psychiatry folyóiratban jelent meg 2021-ben.

A kutatásban a Fájdalom Újrafeldolgozó Terápiát (PRT - Pain Reprocessing Therapy) vizsgálták, amely arra épül, hogy a krónikus fájdalmat az agy tévesen tüzelő fájdalomáramkörei okozzák. Az eredmények elképesztőek voltak: egy hónap PRT-kezelés után a betegek 98%-ának javult az állapota, és figyelemreméltó, hogy a résztvevők 66-73%-a teljesen, vagy majdnem teljesen fájdalommentessé vált. Ráadásul az fMRI agyi képalkotó vizsgálatok feketén-fehéren bizonyították, hogy a terápia hatására jelentős változások történtek az agyban – a fájdalomérzékelésért felelős területek (például az anterior cinguláris kéreg) aktivitása csökkent.

*Egyébként mis is (Karesz és Gábor) is képzett PRT terapeuták vagyunk, és ezzel a módszertannal dolgozunk.

Az agy nem passzív szerv, ami csak felfog, hanem a régi tapasztalatok alapján elővételezi, mi fog történni.

Az agyunk valójában egy hihetetlenül kifinomult riasztórendszer, amely predikciókkal (jóslatokkal) segíti a túlélésünket. "A múltkor két hónapig, ha lehajoltam, mindig fájt, tehát a következő két hónapban is fájni fog". - Kivéve persze, ha „beragad a gomb”, és a riasztó olyankor is visít, amikor nincs is tűz, azaz valódi szöveti károsodás. Ezt nevezzük neuroplasztikus fájdalomnak: amikor az agy a teljesen biztonságos testi jeleket tévesen veszélyesnek értékeli. Az agy megtanulja a krónikus fájdalmat – az akut és a krónikus fájdalom teljesen más agyi áramköröket mozgat meg. Testünk ilyenkor egy „túlbuzgó testőrként” kezd el működni, és olyan helyzetekre, mozdulatokra (például pusztán az ülésre), de még gondolatokra is fájdalommal reagál, amelyek valójában nem is fenyegetnek minket. Kialakul a fájdalom-félelem ciklus (pain-fear cycle): a fájdalom félelmet generál, a félelem miatt az agy még inkább veszélyként értelmez ártalmatlan jeleket, ami még több fájdalmat, majd még több félelmet szül.

Mitől ragad be a gomb? A pszichés háttér

Ez a gomb nagyon sok minden miatt beragadhat, ezért a belső pszichés berendezkedésünk feltérképezése elengedhetetlen. A fájdalomból kivezető útnak alapvetően két fő alappillére van.

Az első a „fájdalommal kapcsolatos fenyegetések” (pain threats) kezelése. Itt kognitív és szomatikus módszereket, mint a szomatikus nyomkövetést (somatic tracking) alkalmazunk. Ennek során megtanuljuk biztonságos, semleges megfigyelőként (egyfajta „kíváncsi megfigyelőként”) szemlélni a testérzeteinket, félelem nélkül. A cél nem az, hogy azonnal eltüntessük a fájdalmat, hanem az, hogy jelezzük az agynak: „biztonságban vagyunk, ez csak egy érzet”. Minél többször tapasztalja ezt meg a primitív agy (experiential evidence), annál inkább képes leállítani a téves riasztást. Ahogy az egyszerű képlet is mondja: Fájdalom = Érzet + Félelem.

A második pillér az úgynevezett „nem fájdalommal kapcsolatos fenyegetések” (non-pain threats), vagyis a belső nyomás felismerése, ami miatt az idegrendszerünk eleve állandó veszélyállapotot érzékel, és ezáltal megnöveli a fájdalom-előrejelzéseket. Ezek a mélyebb okok jellemzően a következőkhöz kapcsolódnak:

• A gyermekkori traumák és bizonytalanság: Ha gyerekkorunkban bántalmazást vagy elhanyagolást éltünk át – vagy bármit, amitől nem éreztük magunkat biztonságban –, az kialakíthat egy olyan lencsét, amelyen keresztül a világot veszélyesnek látjuk, ez pedig hajlamosít a krónikus fájdalomra.

• Az érzelmek elfojtása: A düh, a harag, a szégyen vagy a sebezhetőség megtagadása belső fenyegetést jelent az agy számára. Az érzelmeket a testünkben érezzük; önmagukban nem veszélyesek, de ha annak értelmezzük és elfojtjuk őket, az fokozza a feszültséget.

• Az „Érték börtönök” és a személyiségjegyek: Olyan társadalmilag hozsannázott, de az idegrendszerünket pusztító viselkedések, mint a maximalizmus, a perfekcionizmus, az erős szorongás vagy a durva önkritika. A túlzott éberség (hypervigilance) nemcsak krónikus fájdalomban, hanem más módokon is utat törhet magának.

A közös kiút 

A gyökérokok feltérképezése elengedhetetlen a hosszú távú épülés jegyében. A krónikus fájdalmat tehát nemcsak kezeljük, hanem ellentanuljuk, miközben fokozatosan megváltoztatjuk azt a pszichés berendezkedést, ami miatt a tünetek kialakultak.

Ez a folyamat jellemzően 3-6 hónapot vesz igénybe, amit a csoportban végzett munka tehet igazán hatékonnyá. A fájdalom egyik legkegyetlenebb csapdája ugyanis az, hogy azt érezzük, teljesen egyedül vagyunk benne. A biztonság érzése azonban legtöbbször egy másik emberrel való kapcsolódásunkban gyökerezik. Annak az elfogadása, amilyenek valójában vagyunk, a legnagyobb feloldozás a folyamatos nyomás alatt tartott, „harcolj vagy menekülj” állapotban lévő idegrendszerünknek.

Ezért indítjuk el A közös kiút a fájdalomból című zárt csoportunkat. A csoportos forma (amelynek működését és sikerét a nagyszerű This Might Hurt című dokumentumfilm is fantasztikusan bemutatja) egy olyan megtartó erőt és „szociális mikrokozmoszt” ad, ami segít átélni az egyetemesség élményét, és a leghatékonyabb korrektív emocionális élményt nyújtja.

A csoportba itt tudsz jelentkezni.